A 39. Allianz Hungária Mecsek Rallye idén is, ahogy a korábbiakban megszokhattuk, a pécsi prológgal indult. Nem csak Besenyei Péter műrepülő és Harri Rovanpera rali-vb pilóta szórakoztatta a közönséget, de a számos versenyautó is, melyek közül némelyik kétszer is teljesítette a távot. A nézőcsalogató eseményt a Sport1 tévé élőben közvetítette, remélhetőleg más futamok is adásba kerülnek majd a jövőben.
|
|
ifj. Tóth idő előtt búcsúzott a versenytől | |
| A verseny szombaton kezdődött, és ez a nap olyan meglepetésekkel is szolgált, amelyekre senki sem számított. Az első váratlan hír a harmadik gyorságiról érkezett, a bajnokságban nyolc ponttal az élen álló ifj. Tóth János, Bahor Bea kettős Remeterétnél motorhiba miatt a harmadik helyről kiállt. Ekkor a Peugeot 307 WRC párosa csak akkor lehetne bajnok, ha riválisaik nem szereznek pontot. Két ellenfele közül az egyik, a bajnoki címre elméletileg szintén esélyes Spitzmüller Csaba, Kazár Miklós kettős az ötödik szakaszon balesetet szenvedett, így búcsúzott a küzdelmektől. Az összetettben a gyors előtt harmadik helyen álló páros az egyik balos kanyarban az árokba csúszott a Mitsubishi Lancer WRC-vel. Megpróbáltak viszonylag nagy sebességgel kijönni, de betonfalnak ütköztek. A szakaszt etapnak nyilvánították, a két versenyzőt kórházba szállították, a vizsgálatok aznap késő délután fejeződtek be. Kazár Miklósnak a szegycsontja törött el, és agyrázkódása van, ő hétfőn már elhagyhatta a kórházat. Spitzmüller Csabának eltört az arccsontja, hétfőn korrekciós műtétet hajtottak rajta végre. Szerencsére mindketten jól vannak.
A vezetés a Turi Tamás, Tóth Imre párosé, akik egész évben a Skoda Fabia WRC műszaki hibáival küszködtek. A szombati napra kiírt nyolc gyorsaságiból hatot megnyertek, előnyük a második helyen álló Benik Balázs, Varga István duóval szemben 6,9 másodperc. Turiék jól kezdtek, szakaszgyőztes sorozatuk a negyedik, alig két kilométeres gyorsasági rajtjánál akadt meg, amikor Skodájuk lefulladt, tizenöt másodperc hátrányt okozva. A hiba már a Budapest Rallye óta kísérti a párost, oka egyelőre ismeretlen. Az utolsó három gyorson ismét győztek.
|
|
Bútor már bajnok, a második helyért Ollé és Menya csatáztak | |
| Az abszolút harmadik helyen Bútorék álltak szombat este, egy gyári Suzuki Swift S1600 nyergében. A Szuper 1600-ban a bajnoki cím már az előző futamon eldőlt Bútor Róberték javára, itt a Mecsekben a kategória második helyéért folyt ádáz csata Ollé Sasa és Menya, azaz Krózser Menyhért között. Egyelőre az Ignist kormányzó Ollé vezetett 1,4 másodperccel a szintén új Swifttel induló Menya előtt. Az A8 kategóriában Turán Frigyes vezetett 6,1 másodperccel Michna Ottó előtt. Turánnak még matematikai esélye volt Angyalfi Károllyal szemben az A8 bajnoki címére, úgyhogy vasárnap nagy küzdelemre számíthattunk. Az N4-ben a Matics, Vinoczai kettőst Botka Krisztiánék üldözik, Maticsék előnye az első versenynap végén 14,6 másodperc volt.
|
|
2003 után újra Benik az abszolút bajnok | |
| A vasárnapi napot Benikék még pár másodperccel Turiék mögött kezdték, a tizenegyedik gyorson azonban fordítottak, összetettben hét tizeddel eléjük kerültek. A maradék három gyors így igazán izgalmasnak ígérkezett, de Turiék idő előtt búcsúzni kényszerültek, a tizenkettedik gyorson a Fabia váltóhibája miatt feladták a harcot. Benikéknek így már csak arra kellett koncentrálniuk, hogy megérkezzenek a céldobogóra ahhoz, hogy megszerezzék a bajnoki címet, ez sikerült is nekik. A Mecsek-rali abszolút második helyét a Turán Frigyes, Rusznák László páros szerezte meg. Az A8-as kategória bajnoki címéért csatába indult páros majdnem négy perccel szorult Benikék mögé. Turánéknak így végül nem sikerült elhódítani a bajnoki címet, Angyalfiék a nap végére az ötödik helyre kapaszkodtak fel. Herczig Norbert teljesítette tegnapi vállalását, Csökő Zoltánnal az oldalán elhozta az abszolút harmadik helyet az öregecske Impreza WRC-vel.
Az egész hétvégén remeklő Bútor, Tóth kettős az abszolút negyedik helyen fejezte be autózását a Suzuki Swifttel. Vizinék szombaton még sötéten látták a jövőt, de úgy tűnik, autójuk összeszedte magát, az abszolút ötödik helyen zárták a futamot. A hatodikok Maticsék lettek, akik legjobb N4-esként a kategória bajnoki címét is megszerezték. Botka Krisztián ma sem tudta beérni őket. A Szuper 1600-ban Ollé Sasáék javára dőlt el a kategória ezüstjéért folyó küzdelem, Menyáékat, azaz a Krózsér Menyhért, Fodor Géza párost 12 másodperccel utasították maguk mögé. A nagy igyekezetben Olléék az abszolút hetedik, Menyáék az abszolút nyolcadik helyen végeztek.
|
|
Viziné a bajnokság negyedik helye | |
| A7-ben a Hadik, Juhász kettős lett Pécsen a legjobb, a bajnoki harmadik helyezésükön nem változtatott a jó szereplés, de A6-ban Janzer György és Hegyaljai Zsolt győzött a futamon Szelepék és Kovács Zoltánék előtt. Janzerék bebiztosították második helyüket a bajnokságban. Az A5 legjobbja a Domokos László, Horváth István páros lett, Lévaiékat és Fehéréket is megelőzve. A Lévai Ferenc, Schweighardt Gábor duó Toyota Yarisszal ügyesen megtartotta a második helyet, amely a bajnoki címet jelentette nekik, egy ponttal verték Fehéréket.
Az N3 kategória aranyáért Baracskaiék és Bessenyeiék csatáztak, a harcból végül a Baracskai Zsolt, Lovász Tibor kettős került ki győztesen, akik eddig egyszer sem értek még célba Pécsen. Ezzel a győzelemmel övék lett a kategória bajnoki ezüstje is Ábrahámék mögött. N2 ben a Gonda Zsolt, Szabó Beatrix kettős Nagy Krisztiánék megelőzésével megnyerte a kategóriát, és egyben a bajnoki címet is. A H10-es géposztályt mindkét nap a Varga Cigány Zoltán, Sand Ferenc páros uralta, több mint két perc előnnyel nyertek Gerencsérék előtt. Keszler Mátyásék ugyan csak negyediknek érkeztek be, de a bajnoki címet már nem lehetett elvenni tőlük. H9-ben a Födő Imre, Golarz Ferenc kettős volt a legjobb Kozmáék és Heteiék előtt.
A 39. Allianz Hungária Rallye végeredménye 1. Benik Balázs, Varga István (Ford Focus RS WRC 03) 1 óra 27'27"6 2. Turán Frigyes, Rusznák László (Mitsubishi Lancer EVO VI) +03'55"9 3. Herczig Norbert, Csökő Zoltán (Subaru Impreza WRC) +04'16"2 4. Bútor Róbert, Tóth Vilmos (Suzuki Swift S1600) +04'29"4 5. Vizin László, Táborszki Attila (Toyota Corolla WRC) +05'25"1 6. Matics Mihály, Vinoczai Attila (Mitsubishi Lancer EVO VI) +05'27"0
A bajnokság végeredménye 1. Benik Balázs, Varga István (Ford Focus RS WRC 03) 102 2. ifj. Tóth János, Bahor Bea (Peugeot 307 WRC) 90 3. Spitzmüller Csaba, Kazár Miklós (Mitsubishi Lancer WRC) 74 4. Vizin László, Táborszki Attila (Toyota Corolla WRC) 39 5. Herczig Norbert, Csökő Zoltán (Subaru Impreza WRC) 38 6. Turán Frigyes, Rusznák László (Mitsubishi Lancer EVO VI) 37 |