|
|
A gyári Lancer WRC mindent vitt Veszprémben | |
| A magyar bajnokság ötödik versenye, egyben harmadik murvás futama, a Veszprém Rallye izgalmas befutót hozott. A kétnapos versenyt már a WRC autóval indulók nagy száma is érdekessé tette: ifj. Tóth, Benik és Turi megszokott autói mellé Spitzmüller Csaba egy új típust, az eddig csak rali-világbajnokságról ismerős Mitsubishi Lancer WRC-t hozta el Magyarországra a gyári csapattal, de ne feledkezzünk meg Tagai, Vizin és Herczig kissé korábbi fejlesztésű autóiról sem. Ráadásul az idén inkább cseh ralisprinten eredményes Szabó Gergő is elrajtolt azzal a Ford Focus WRC-vel, melyet az idei versenyeken éppen Spitzmüller próbált meg sikerre vinni.
Prológ és szuper-speciál egy napon A veszprémi futam szervezői két napos kompakt futamot tartottak: július 21-én, pénteken a királyszentistváni szinkronpályát kellett kétszer teljesítenie a mezőnynek, míg 22-én, szombaton további hét gyorsasági szakasz várt rájuk. Érdekesség, hogy a pénteki prológ és szuper-speciál szakaszok is beleszámítottak az értékelésbe, így a híddal, ugratóval, aszfaltos és murvás szakaszokkal kombinált nézőcsalogató pályán nem csak a közönségnek autóztak, hanem a másodpercek ellen is küzdöttek a csapatok.
|
|
Kakuszi mit sem törődött a felcsapódott motorházfedéllel | |
| Az első szakaszon, ha csak egy tized másodperccel is, de Spitzmüller volt gyorsabb Benik előtt, ifj. Tóth lefulladt, így öt másodpercet kapott. A második nekifutásra ezt az öt másodpercet rögtön vissza is szerezte Spitzmüller elől, így Janika két tized másodperccel az élen zárta az első napot. A szuper-speciált többen is balszerencsésen zárták: Heteiék a Trabanttal felborultak, de nem esett bajuk. Kakusziék a Super 1600-as VW Polóval szintén tetőre borultak, de a műszaki mentőautó kihúzta őket, és folytatták a prológot. Igaz, a horpadások miatt motorházfedelük rögtön a szélvédőre csapódott, de ez mit sem zavarta a pilótát: a navigátor irányításával, a lőrésnyi nyíláson át változatlan tempóban folytatta a pályát.
Hárman is az élen szombaton Szombaton a korábbi évekből már jól ismert lőtéri és sólyi pályákon folytatódott a verseny. Már rögtön az elején, reggel csökkent az esélyesek száma: Benik Balázs nem tudott elrajtolni, mert Fordjából folyt az üzemanyag, és a szivárgó benzin tűzveszélyessé tette volna a kocsit.
|
|
Janika csak második lett, de magasan vezeti a bajnokságot | |
| Ennél is nagyobb meglepetés volt, hogy a szombati első szakaszt Szabó Gergő nyerte meg a nem éppen mai Focus WRC-vel, 2,4 másodperccel Spitzmüller és 8,5 másodperccel Janika előtt. Ezzel a Lancer WRC pilótája állt az élre, vezető helyüket a következő szakasz győzelmével tovább erősítették. A szombati harmadik pályán viszont defekt miatt közel fél perces hátrányba kerültek, az első hely Szabó Gergőé lett, aki nem adott alább reggel mutatott tempójából. A negyedik gyorsaságit, ha csak hat tizeddel is, de megnyerte Spitzmüller előtt, így előnye közel tíz másodperc volt Janika, és kétszer annyi Spici előtt. Az ötödik szakaszon ezúttal Szabó Gergő járt pechesen, defektet szedett össze a Fordon, amivel visszacsúszott a harmadik helyre, a vezetés ifj. Tóthé lett, de Spitzmüller már szinte ledolgozta délelőtt szerzett hátrányát. Az utolsó előtti szakaszon nagyot lépett, és 18,8 másodperces előnnyel vette át a vezetést Janika előtt. Így már megtehette, hogy az utolsó gyorsasági szakasz győzelmét a tempójából mit sem vesztő, de Skodája műszaki problémái miatt csak küszködő Turi Tamásnak engedje át, így is 18,3 másodperccel a Veszprém Rallye élén zárt. Szabó Gergőnek a végén is kijutott a rosszból, elromlott a Ford Focus WRC kormányszervója.
|
|
Szabó Gergő hihetetlenül gyors volt a Forddal | |
| A kormánykerékkel viaskodó pilóta helyett olykor már navigátora, Benics Kálmán kezelte a sebességváltót, de így sem tudták megőrizni harmadik helyüket, helyet cseréltek a derekasan helyt álló Turi, Tóth párossal. Az ötödik helyre befutó Tagai Tamásnak szerencsét hozott, hogy ezúttal újra testvére, a sérülése miatt visszavonult Tagai Róbert navigált neki, mert gond nélkül célba értek. Nem járt ilyen jól Herczig és Csökő, akik bár tudják, hogy 1999-es Subarujuk nem veszi fel a versenyt a modernebb technikákkal, mégis szerettek volna egy jót autózni: ebben az Impreza WRC műszaki hibája gátolta meg őket, a cél előtt nem sokkal estek ki a 15. helyről.
Kategóriagyőztesek Az A/8 kategória a korábbi pályaversenyző, Turán Frigyes egyértelmű győzelmét hozta: a Mitsubishi Lancer Evo VI pilótáját csak a szuper-speciálon tudta megfogni riválisa, a hasonló autóval induló Botka Dávid. A Botka-fivérnek meg kellett elégednie a második hellyel, de a célig már nem jutott el: motorhiba miatt lelassult, majd az utolsó szakaszon kiesett. Helyére ifj. Angyalfi ért be az Evo VII-esnél megbízhatóbb Evo VI-osával, a harmadik pozíció Borsi Gergelyé lett. Az N-csoportban még Matics Mihály zárta az élen az első napot Borbereki és Garami előtt, de szombaton átvette tőle a pozíciót az Elek, Budai kettős, akik a célig meg is tartották helyezésüket.
|
|
Az N-csoportban Elek István volt a leggyorsabb | |
| A Super 1600-ban nem volt kérdés, Bútor és Tóth a rajttól a célig vezettek: bár a szuper-speciált a Hondáról átnyergelő Krózser nyerte szintén Ignisszel, Bútor az első napot 2,2 másodperccel, a futamot pedig több mint egy perccel a kategória élén zárta. Ebbe még az is belefért, hogy szombaton is átengedjen egy szakaszgyőzelmet Krózsernek, egyet pedig a borulás és defekt után magára találó Kakuszi fivéreknek. Az N/3 kategória Rimár Tamás (Honda Civic Type-R), míg az N/2 géposztály Zagyva Lajos (Suzuki Ignis) rajt-cél győzelmét hozta, míg az A/6-ot műszaki gondjaik ellenére a közönség kedvenc Balázs Öcsije nyerte Ladával. Az A/5-ben csak két célba érkező volt, közülük Lévai Ferenc volt a gyorsabb a raliban szinte ismeretlen Toyota Yarisszal, a H-csoportot pedig Fenyvesi Gábor (Lada VFTS) nyerte a nálunk vendégszereplő osztrák Polesznig Porsche 911-ese előtt közel 2 perc 10 másodperccel.
A Veszprém Rallye a hatalmas hőség miatt is embert próbáló futam volt: a 30-35 fokos kánikulában nem volt ritka, hogy a nyakig overallba, sisakba öltözött versenyzők szédültek, és a nézők között is sokan ájuldoztak. Aki csak tudta, vizes törölközővel és ásványvízzel tette elviselhetőbbé a hőséget, de az enyhülésről a természet is gondoskodott: szombaton az egyik pályán nagy felhőszakadás, zivatar alakult ki, ami az addig poros szakaszt sártengerré változtatta, tovább nehezítve a versenyzők dolgát. Végül a prológon célba ért 87 versenyzőpáros közül csak 49-en teljesítették a futamot. A bajnokság következő versenye az augusztus 11-13. közötti Budapest Rallye lesz, immár aszfaltos pályákon.
Az OMV Veszprém Rallye végeredménye 1. Spitzmüller Csaba, Kazár Miklós (Mitsubishi Lancer WRC05) 1 óra 24 perc 42,5 mp. 2. ifj. Tóth János, Bahor Bea (Peugeot 307 WRC) +00'18"3 3. Turi Tamás, Tóth Imre (Skoda Fabia WRC) +01'31"9 4. Szabó Gergő, Benics Kálmán (Ford Focus WRC02) +02'10"5 5. Tagai Tamás, Tagai Róbert (Skoda Octavia WRC) +02'38"6 6. Turán Frigyes, Rusznák László (Mitsubishi Lancer Evo VI) +03'32"0 7. ifj. Angyalfi Károly, Nyirfás Julianna (Mitsubishi Lancer Evo VI) +05'57"4 8. Elek István, Budai Annamária (Subaru Impreza WRX STI) +06'25"9 9. Matics Mihály, Vinoczai Attila (Mitsubishi Lancer Evo VI) +06'41"0 10. Botka Krisztián, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer Evo VI) +06'45"2
A bajnokság állása 5 futam után
Abszolút értékelés 1. ifj. Tóth, Bahor (Peugeot 307 WRC) 90 pont 2. Benik, Varga (Ford Focus RS WRC03) 62 3. Spitzmüller, Kazár (Mitsubishi Lancer WRC05) 59 4. Vizin, Táborszki (Toyota Corolla WRC) 23 5. Turi, Tóth (Skoda Fabia WRC) 22 6. Turán, Rusznák (Mitsubishi Lancer Evo VI) 22 7. ifj. Angyalfi, Nyirfás (Mitsubishi Lancer Evo VI) 22 8. Tagai, Tagai (Skoda Octavia WRC) 16 9. Herczig, Csökő (Subaru Impreza WRC) 14 10. Bútor, Tóth (Suzuki Ignis S1600) 14
Super 1600 1. Bútor, Tóth (Suzuki Ignis S1600) 46 pont 2. Kakuszi, Kakuszi (VW Polo S1600) 36 3. Ollé, Kerék (Suzuki Ignis S1600) 31 4. ifj. Ranga, Czakó (Suzuki Ignis S1600) 21 5. Krózser, Fodor (Suzuki Ignis S1600) 11 6. Pálinkás, Bagaméri (VW Polo S1600) 8 7. Keller, Spitzer (Suzuki Ignis S1600) 8
|