Sanghajban is De la Rosa versenyezhet
Cséká 2006.09.25. 19:32
Pedro de la Rosa vezetheti a McLaren Mercedes másik autóját a soron következő Kínai Nagydíjon, jelentette be a csapat vezetősége. Lewis Hamiltonnak tehát egyelőre még várnia kell a versenyzésre.
Sanghajban is De la Rosa versenyezhet
Pedro de la Rosa vezetheti a McLaren Mercedes másik autóját a soron következő Kínai Nagydíjon, jelentette be a csapat vezetősége. Lewis Hamiltonnak tehát egyelőre még várnia kell a versenyzésre.
A spanyol tisztában van vele, hogy egyre csekélyebbek az esélyei arra, hogy jövőre is ő vezethesse az egyik McLarent, éppen ezért egyelőre csak versenyről-versenyre tervez. A jelek szerint a kínai verseny az övé, de a japán és a brazil futamokról még nem döntött a gárda.
De la Rosa az idei szezon közepén tesztpilótából lett versenyző, amikor Juan-Pablo Montoya elhagyta az ezüstnyilakat. A csapat vezetésének nem lehet oka panaszra de la Rosa teljesítményével kapcsolatban, de egyelőre még nem dőlt el, hogy 2007-ben ki lesz a csapattársa Fernando Alonsónak. A spanyol nagyon erős konkurenciát kapott a fiatal Lewis Hamilton személyében.
Tudja ezt de la Rosa is, aki Barcelonából kedden utazik el Kínába, hogy a szezon egyik utolsó versenyén rajthoz álljon. Az sem kizárt, hogy ez lesz számára idei utolsó fellépés, ugyanis míg korábban úgy volt, hogy övé az idei idény, mára már változott a helyzet.
Az istálló vezetői, Ron Dennis csapatfőnök és Norbert Haug, a Mercedes technikai igazgatója ugyanis szeretné, ha esetleg Hamilton még idén lehetőséget kapna versenykörülmények között is. Ez pedig azt jelentené, hogy a spanyol ismét a kispadra kerülhet.
"Tavaly a szabadedzésen már köröztem a kínai pályán, úgyhogy most nem fognak lecserélni"- érvelt de la Rosa még a döntés bejelentése előtt. "Nagyon bízom benne, hogy a szezon hátralévő versenyein is lehetőséget kapok majd, persze erre nincs garancia. Ezek bonusz versenyek számomra, hiszen korábban nem számoltam velük. Úgyhogy megpróbálom kiélvezni ezeket a lehetőségeket, és csak versenyről-versenyre tervezek."
Éppen ezért a 2007-es szezon még túl távolinak tűnik számára. A 35 éves pilóta legnagyobb ellenfele az ifjú Lewis Hamilton, akivel a spanyol a múlt heti jerezi teszteken már találkozott is, ráadásul az utolsó napon kikapott a brittől. De la Rosa szerint ez nem jelent semmit, hiszen a McLarennek egyelőre az ő tapasztalatára nagyobb szüksége van.
|