|
A Minardi versenyzi sszetkztek Mugelloban
Fafazoli 2005.04.27. 18:28
A csapat elhalasztotta Lee tesztjt is
A Minardi versenyzi sszetkztek Mugelloban |
 |
|
A csapat elhalasztotta Lee tesztjt is
A Minardi alakulata br nem sok alkalommal tesztel egy v folyamn, borzasztan rosszul kezdte meg a mai nap tesztprogramjt az olaszorszgi Mugelloban, ahol kt versenyzjk csnyn sszetkztt egymssal.
Br a rszletek egyelre mg nem ismertek, Christijan Albers, aki a csapat egyik PS05-s kdszmra keresztelt versenygpt vezette, valamint a tesztpilta Chanoch Nissany, aki a tavalyi modellt kormnyozta, a plya utols kanyarjban egyms mell rkeztek, majd sszetkztek mg a clegyenes eltt.
A csapat sajtszvivje megerstette, hogy mindkt aut kiss megsrlt, m egyik versenyznek sem esett baja.
Ugyan a csapat meg tudja javtani a jrgnyokat, s folytathatjk a tovbbi munkt, mgsem erre szmtottak, hiszen minden eddiginl jobban kell majd dolgozniuk, hogy kiismerjk magukat az j versenyautn, mely mr Imolban debtlt, m eddig nem teszteltk.
A csapat elsdleges feladataknt az j vltm megbzhatsgnak javtst jellte meg, miutn mindkt autjuk az j szerkezet miatt esett ki a San Marinoi Nagydjon.
Ekzben a vezetsg azt is bejelentette, hogy a htre bejelentett knai Marchy Lee tesztprogramjt elhalasztjk. A z illetkesek logisztikai okokra hivatkozott. A fiatal versenyz azrt rkezett volna a csapathoz tesztelsre, hogy az idei vben lehetsget kaphasson a csapattl a versenyhtvgk pnteki napjn a harmadik aut vezetsre.
A tesztet nem trltk, mindssze elhalasztottk, gy mind a csapat, mind a pilta bzik benne, hogy hamarosan sszejhet a fprba.
Lee egybknt az zsiai Formula BMW Bajnoksg gyztese, akinek komoly szponzori httere segtsgvel, sikerlhetne bejutnia a Formula-1-be, mint harmadik szm versenyz. |
|