|
A Jordan leigazolta Doornbost
2005.02.25. 13:08
A holland lesz a csapat harmadik szm piltja
A holland lesz a csapat harmadik szm piltja
A Jordan Grand Prix alakulata a mai nap hivatalosan is bejelentette, hogy Robert Doornbos tlti majd be a 2005-s vadban a harmadik szm versenyz szerept az istllban.
A 23 ves Doornbos vezette a Jordan harmadik szm autjt a 2004-es vadban a pnteki tesztnapok alkalmval a Knai, a Japn, s a Brazil Nagydjon, miutn a vezetsg menesztette Giorgio Pantanot. Robert a tavalyi vben a Nemzetkzi Formula 3000-ben is aktvan rszt vett, s Spa-ban megszerezte els gyzelmt is, mellyel vgl az sszestett versenyben a harmadik helyen vgzett, s az v joncnak vlasztottk.
„Fantasztikus volt, hogy hrom versenyen is vezethettem a Jordan istll szneiben a tavalyi vben, azonban csak ez a hrom alkalom volt biztostva szmomra, hogy Formula-1-es autt vezessek.” – mondta Doornbos. „Boldog vagyok, hogy lehetsget kaptam a tesztels folytatsra, s jmagam, illetve az aut fejlesztsre.”
A csapat gyvezet-igazgatja, Colin Kolles a kvetkezket mondta: „Ami igazn megfogott minket Robertben, a teljestmnye – a kezdetektl fogva. A mai fiatalokhoz kpest, nagyon ksn kezdte a motorversenyzst, s ebbl kifolylag minl gyorsabban meg kellett mutatnia, mit is tud valjban, s le kellett nygznie az embereket, ha feljebb akart jutni.”
„ ezt elrte, bizonytott a Formula-1-ben is a tavalyi vben, gy boldogok vagyunk, hogy folytathatjuk egyttmkdsnket s kihozhatunk mindent a pnteki tesztnapokbl. Ez szmra is kedvez lesz, mivel tovbb tudja majd csiszolni tudst.” – folytatta Kolles.
Doornbos a Jordan istll mai moszkvai bemutatjn rta al szerzdst a csapattal.
|